Előre leszögezem: egy somlekvár elkészítése (nagyobb mennyiségben, az én esetemben ez 3 kg kimagozott gyümölcshúst jelentett) kész TORTÚRA!!!

Már a leszedésnél kezdődik a kálvária. Mire leszedtem ezt a rengeteg dagira nőtt és gyönyörű szép piros tónust öltött érett gyümölcsöt, egész testemet elöntötte a csaláncsípéshez hasonlatos allergiás reakció. Először azt hittem, hogy a bokraim környékén szép számban lévő csalán okozza, de nem. Olyan helyeken is csípett (pl. fülemen, nyakamon), ahol a csalán nem érhette. Maga a som bokor levélzete tette ezt és 2-3 órán át így átkoztam is ezt a bőséges termést, míg bőröm égett a kiütésektől.

A húsos som bokraimat, a fekete ribizlihez hasonlóan, nomád módon nevelem. Azaz hozzájuk se nyúlok egész évben, még locsolni sem szoktam. Elvégre a som vadon termő bokor, ilyen körülmények közt tartom is hát. Meghálálja. Remekül bírja a gondozatlanságot és ha anyukám agyondédelgetett som bokrának a terméséhez hasonlítom az én bokraim termésének minőségét, akkor nagyon nagy a különbség az enyém javára. Na jó, lehet, hogy nekem jobb fajtát sikerült kifognom...

Az igazi tortúrát azonban a kimagozás tartogatja a feldolgozó számára. Nekem jobb ötletem nem lévén, késsel vagdostam le a gyümölcs húsát a magokról. Igen hosszadalmas és unalmas tevékenység. Lévén a som rengeteg festékanyagot tartalmaz, amit őseink természetesen festékként használtak is, a művelet végére kezeim vérvörös színt öltöttek, a gyümölcs dús leve minden résbe beleült és ideig-óráig tartósan megfestette azt.

Az már nyilvánvalóan az én ügyetlenségemen, vagy a használt kés élességén múlt, hogy a magozgatás során megannyi apró, szabad szemmel alig  látható vágást ejtettem a hüvelykujjamon, amibe a gyümölcs harsányan csipős leve jól beleitta magát. Sejthetitek, hogy miért éreztem olyannyira együtt ezekben az órákban a hajdanvolt szofisztikált japán kivégzési módszer áldozataival (akiket többszáz apró, a teljes testfelületen végzett bemetszéssel küldtek át kínos úton a túlvilágra).

Akinek nem sikerült a kedvét elvennem a somtól, szaladjon egy faiskolába és vásároljon, ültessen, szüreteljen és szenvedjen.

Mert MEGÉRI! Pikáns ízű, egyedi, széles körben felhasználható  (húsokhoz például nagyon jó!) lekvárt kap a kezébe. Miért nem a boltban veszem? Mert a saját munkám gyümölcse, az amiért én szenvedtem meg, sokkal értékesebb számomra...

Ja és itt találod a lekvár nem túl bonyolult receptjét: [katt]